A dizájner fajták és a családom (avagy egy hosszú szenvedéstörténet kezdete)

A 11. születésnapi ajándékom elég nagy fejtörést okozott a családomnak, míg végül arra jutottak, hogy már csak egyetlen dolog hiányzik a Thomas Kinkade festmény-féle kertvárosi gyermekkoromból: egy kutya. Méghozzá egy golden retriever

A Nike Air Max-ben ábrázolt haverom azonban korántsem volt nagy kosárlabda fan.

Akkoriban az internet még nagyon gyerekcipőben járt, és nem tudtunk semmit a kutyatartásról, ami csak azért volt tré, mert nem gondoltuk volna, hogy 10 évre összekötjük az életünket egy 45 kilós szőrlabdával, aki zoknikat eszik. Két dolgot tudtunk a golden retrieverekről, az egyik, hogy egy egyipromi királyi sarjhoz hasonló beltenyésztettséggel és ezzel járó betegségek garmadájával rendelkezik, a másik, hogy az anyai ölelés mintájára teremtődött keresztezve egy plüssmackóval. És valljuk be, az egyetlen kritérium ami alapján kutyát választottunk, hogy ne egyen gyerekeket. Így hát hazahoztunk egy Goober-névre hallgató 10 hetes kölyköt.  

Goober a legjobb kutya volt, aki valaha élt. Olyasféle intelligenciával rendelkezett, amit az ember csak a nyálas-csöpögős gyerekfilmekben és családi drámákban lát. Tudta, hogy amikor bejön a házba, a sáros kis mancsait meg kell törölnie a lábtörlőben, ismerte a bújócska szabályait, és ha valaki szomorú volt, mindíg sikerült felvidítania azzal, hogy az ölébe dobott egy fél pár lábszagú cipőt az előszobából.

Goober soha nem volt jó házőrző. Összesen 3 olyan élethelyzet volt, amikor Goober ugatott. Ha valaki úgy jött hozzánk, hogy csak mi, gyerekek voltunk otthon, ha a testvéreimmel felmásztunk a tetőnkre és ránk szólt, hogy leeshetünk és mikor ráébredt, hogy a macska nevű faj létezik a Földön és ő ez ellen az ég világon semmit nem tehet...

Azonban ami az egészségét illeti...képzeljük el úgy, mintha az egészség egy hatalmas fa lenne. Na, Goober lefelé esés közben az összes ágba beverte a fejét. 

Akkor még nem tudtuk, hogy ő egy olyan embertől származik, akit nem érdekel a kutyái egészsége 

Aztán az első komolyabb állatorvosi látogatásnál számomra is világos lett, hogy gyakorlatilag egy négy lábon járó kórlappal élünk együtt. Kiderült, hogy súlyos csípőizületi diszpláziája van. A gyomra nem képes feldolgozni semmiylen kutyatápot (vagy 30 félét kipróbáltunk), gyakorlatilag azonnal felpuffad, az egyetlen módja, hogy szőrös Hindenburg léghajóvá változását megelőzzük, a hús megfőzése majd szobahőmérsékletűre hűtése volt. 

Gyakran ok nélkül napokig nem volt hajlandó enni, és olyan arcot vágott, mint egy sértődött gyerek akinek tőkehal nyelvet és szárított-aszalt-vágott lábujjkörmöket szolgáltak fel. Fuldoklott, akárhányszor játék után ivott, és teljesen összezavarta az állatorvosokat az újabb és újabb betegségeivel. Gyakorlatilag folyamatos küzdelmet vívtunk azért, hogy a füleit tisztán és szárazon tartsuk, de ez sem akadályozta meg a fülfertőzések folyamatos megjelenését. A bélgázai a ház összes növényét megölték, és apám a legmélyebb álmából is felébredt rájuk...Hiába volt a mi házunk hercege, valójában egy szőrös, beteg spanyol király volt

Ha még nem hallottatok volna róla, a Habsburgok spanyol ágának kihalását a súlyos beltenyésztettség okozta degeneratív betegségek okozták. Taps-taps.

Az állatorvosunk mindenféle tudását meghazudtolva 1 év helyett 7,5 évig volt velünk, addigra állt le kb. minden funkcionáló szerve. A gyászból felocsúdva úgy gondoltuk, soha többé nem veszünk fajtatiszta kutyát... és itt kezdődtek a kísérleteink a dizájner fajtákkal.  

Igazából nem is szándékosan választottunk dizájner fajtát. Nem is különösebben érdekelt mi lesz akkor, ha egy német juhászkutya füleiből egy corgi lábaiból és egy uszkár testéből felépítjük a valaha élt legbizarrabb szfinx-et. Csak úgy gondoltuk, jó lenne egy olyan kutya gazdáinak lenni, akinek a szülei nem voltak testvérek, így 2010-ben belecsöppentünk a labradudlik és társaik világába, ami gyakorlatilag úgy nézett ki, mintha megnyomtad volna a "randomizáló" gombot a Sims4 háziállatos package-ében.

És ekkor jött Max.

A kölyökkutya külső ellenére a pubertás kor körülbelül 4 hónapos korában elérte 

A golden retriever után úgy gondoltuk, jó lenne egy olyan, kisebb testű kutya, akinek az ánusza nincs az arcunkban minden egyes alkalmonnal, ha megfordul a nappalinkban, és igyekeztünk elkerülni az agesszívabb fajtákat is, annak ellenére, hogy a legtöbb egy felmosórongy testbe implantált vérfarkas... 

Szerintem ismeritek a típust... 

Így hát amikor megláttunk egy félig-beagle félig-shih tzu alomhirdetést, azt hittük megtaláltuk álmaink kutyáját. Igazából egyik fajtával sem voltunk teljesen tisztában, de gyorsan rákerestünk Youtube-on mindkettőre, és találtunk egy rakás videót ahol a beagle-k éppen egy Tininindzsához hasonlóan másznak ki a zárt boxokból, a zavarodott kis shih tzu-k pedig egy sima kis papírgyűrűből sem tudnak kimászni. Azt hittük, hogy a két fajta genetikai adottságai annyira kiegészítik egymást, hogy kapunk egy kis méretű, közepesen hosszú szőrű, közepesen intelligens kutyát....na igen, csak sajnos a genetika nem így működik.

Íme a hiú ábránd (egy elképesztően idealisztikus közös kép rólunk) 

Aztán, ahogy Max kezdett felcseperedni, nyilvánvalóvá vált, hogy ő nem egy-legjobb tulajdonságok kombinációit egyesítő hiperszuper csodakutya- hanem sokkal inkább egy- össze nem passzoló tulajdonságokból álló halmaz, amit a genetikai lottón részegen darts-ozás közben állított össze valaki. Ez a két fajta ugyanis körülbelül annyira passzol egymással, mint a mogyoróvaj és az ipari padlótisztító. Még akkor sem kapnál nála indokolatlanabbul kinéző állatot, ha egy mindent elpusztító vihar után próbálnád újra összerakni az úttest betondarabjait. Sajnos ezek a mostani dizájner fajták a legjobb bizonyítékok arra, hogy az ember egyre közelebb repül a Naphoz, ha kutyatenyésztésről van szó.

Valaki most már kérjen bocsánatot a szelekció istenétől, hogy közel 10 000 év után mit sikerült elérnünk... 

Ahhelyett, hogy a testén középhosszú szőr lett volna, Max-et összevissza borították szőrös és szőrtelen foltok, és a szőr hossza a szőrös foltokon belül is más és más volt. A tepsivel arcon vágott shih tzu szájban egy kifejlett beagle fogsora ücsörgött, és a kis fogacskái nem igazán tudták eldönteni, hogy ebben a fejformában merre is nőjenek. A füle hosszú volt, mint egy beagle-nek, a farka kunkori mint egy shih tzu-nak, na de hogy az úszóhártyás lábai honnan jöttek, azt végképp nem tudni... A hang amit kiadott a száján, nem ugatás volt, hanem az evolúció keserves sírása és ha futkározás után elfáradt, akkor inkább átváltozott egy porszívóvá, ami épp most szívott fel egy pár zoknit.

A legjobb formájában úgy nézett ki, mint egy rühes minibivaly,a legrosszabb formájában pedig mint egy kitömött "Szépség és a Szörny" játékfigura. 

Sajnos még egy kis kozmetikázás sem tudott rajta segíteni... 

A tény, hogy Max úgy nézett ki, mint egy autoimmun beteg porcica, még néhány embernek vonzó is lehetett volna, ha amúgy a személyiségével ezt kompenzálja. De ez nem így volt....Max úgy gondolta, hogy a környezetében élők életét is olyan nyomorúságossá kell tennie, mint amennyire a kromoszómái őt tették. Élete során 3 állatorvosi rendelőből és 2 kozmetikából is kitiltottak vele. Az arcformája miatt nem tudtuk rendesen lefogni a vizsgálatoknál, és valljuk be, kevés ember áldozza fel az ujjait egy bűzmirigy kinyomáshoz. Az oltásoknál rendszeresen kisegítő személyzetre volt szükség, aki elbódítja a kutyát, csak ahhoz, hogy feltegyék az asztalra, amíg egy másik segítő eközben a művelet közben anyámnak nyújt lelki segély szolgálatot. Egy sérült prérifarkas kiszabadítása egy rozsdás medvecsapdából veszélytelenebb művelet volt, mint ennek a kutyának a köröm trimmelése... 

De Max természetesen nem viselkedett mindíg mérges mongúzként. Különben réges rég elküldtük volna, hogy terrorizálja a fajtársait az Albertai vadonban. Otthon viszonylag egy könnyen kezelhető kutya volt, aki elviselte, hogy vakargasd a füle tövét. Ez csak akkor változott meg, ha közé, és a kedvenc kajája közé álltál, vagy megpróbáltad kitisztítani a fülét. Ezen felül ideje rendkívül nagy részét annak szentelte, hogy a madáretetők alatt portyázva nyalogatta fel a kiszóródott eleséget, és számunkra megfejthetetlen volt, hogy ennyire élvezi e a pattogtatott kukorica ízét, vagy csak épp a saját szenvedéseit igyekszik lerövidíteni mert épp igyekszik összeszedni egy kis botulizmust. 

Azok az erőfeszítéseink, hogy eme tevékénységével felhagyjon, halálra voltak ítélve. Annak ellenére, hogy Max teste a legjobban egy ideges kilós kenyérre hasonlított, rendkívül sokat örökölt az anyja agilisságából, így nem lehetett falak, kerítések, ablakok, ajtók mögé zárni, vagy pórázra tenni. 

Mivel az étkezési szokásai egy idő után jobban hasonlítottak egy verébéhez, mint egy kutyáéhoz, gyakran léptek fel nála gasztrointesztinális problémák. A kutyapiszok a legtöbb esetben nagyon kellemetlen, azonban sem fizikálisan, sem mentálisan nem tudsz felkészülni a tényre, hogy a kutyád végterméke úgy néz ki, mint egy kicsomagolatlan csokis granola. A madáreleség távozása a szervezetéből gyakran járt együtt azzal, hogy a végbélnyílása hámlott, és miután sikerült TEK-es felszerelésbe öltözve állatorvoshoz szállítani, kiderült, hogy vastagbél daganata van. De addigra már mindenki szenvedett a "Max-jelenségtől" a családban.

Talán így tudnám a legjobban illusztrálni 

Teltek-múltak az évek, és úgy gondoltuk, hogy Max-nak egyszerűen az emberi társasággal van baja, így úgy döntöttünk, hogy szerzünk mellé egy szőrös barátot, így kölyökkutya keresésbe kezdtünk, aki meg is érkezett Baloo személyében.

Mielőtt teherautó méretűre nőtt volna, körülbelül így nézett ki 

Mivel kicsit elegünk lett a kistestű kutyákból, akartunk egyet, aki a tettei következménye elől nem tud a kanapé alá bújni. A szüleim mindíg is oda meg vissza voltak az újfundlandi fajtáért, de nem akartak fajtatisztát, így esett a választásuk egy újfundlandi/rottweiler/labrador mix alomra. A méretei ellenére Baloo a legédesebb óriás-szőrös-tündérbogyóvá nőtt a család nagy örömére. Teljesen kutyára hasonlító testalkattal rendelkezett, azt leszámítva, hogy akkora volt, mint egy közepes méretű medve.

Vele az élet olyan volt, mintha tényleg egy pokémonmester lennél, na de nem azért, mert egy műanyag labdában is jól érezte magát és különleges erejét arra használta, hogy más állatokkal harcoljon, hanem azért, mert egyszerre összesen 4 dolgot tudott. Ha bármilyn új trükköt tanítottunk neki, az elsőt automatikusan törölte az agya. Ilyenkor általában profin tudott hemperegni, de például már fogalma sem volt róla, hol szokott vacsorát kapni. Az egyetlen dolog amit teljesen a saját feladatának érzett, hogy mindenféle veszély elől megóvjon minket. 

Annak ellenére, hogy Max és Baloo a genetikai lottó teljesen más számait húzták, egymással nagyon jól kijöttek, és szuper falkát alkottak. Megtanulták egymástól hogyan kell bútorokat szétrágni, és földön túli hangokat kiadni ha jön a postás. Szerencsére a hibánkból tanulva ivartalanítottuk őket, és Max daganata is rendbe jött, de ez sajnos nem mindíg van így. Szeretjük a kutyáinkat de elismerjük, hogy a dizájner fajtákkal való hosszas ismerkedési és kísérletezési szakaszunk velük véget fog érni, és legközelebb sokkal tudatosabban fogjuk kiválasztani az új családi kedvencet.  

Forrás: https://allwitnobrevity.com/